Kék inspiráció

A színek hatalmában

A harmadik X-be lépve még mindig nem tudnám rávágni egyetlen színre sem, hogy igen, az lenne a kedvencem. Télen a barnát és a feketét részesítem előnyben, tavasszal a lilát, ősszel a zöldet, míg nyáron a fehéret és a kéket. Elnézve azonban a gardróbom mérhetetlen tartalmát úgy tűnik a lila után a kék lehet az egyik nagy kedvencem, legyen szó bármilyen évszakról is.

A kéknek olyan árnyalatait is felfedeztem a ruhás szekrényemben, mint a világoskék, tétkék, indigókék, égszínkék és zafírkék, tengerkék, királykék, amivel azt hiszem teljesítettem is a kék színskála összes elemét. Bár ki tudja, lehet Pablo Picassohoz hasonlóan (1901-1904 kék korszak) most én is épp a kék korszakomat élem?

Kék az ég és a tenger színe. Szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát, a becsületet, az igazságot, és a mennyet. A kék valami oknál fogva társadalmilag elfogadott, hogy a férfiak színe. Na de akkor én máris férfias lennék egy kék ruhában? Nem hiszem.

Története

A színeknek minden kultúrában szimbolikus jelentése van. Az Ókori Egyiptomban az isteni igazságot jelképező kék az egyik legfontosabb szín volt. Ásatások során a sírokból számos kék tárgy került elő. Úgy tartották, hogy a kék amulettek viselői az istenek oltalma alatt állnak. Az egyiptomiak tudták, hogy a lapis lazuli (ismertebb nevén lazúrkő) az ultramarin festék alapja, de ritkasága miatt kevés lapis lazulit használhattak.

Ismerték az azurit (bázisos réz-karbonát) ásványt is, de tisztában voltak csekély kémiai ellenállásával és halvány színével is. A kék azonban annyira fontos volt az életükben, hogy inkább kikísérletezték saját színüket, a híres egyiptomi kék festéket.

Az egyiptomi kék a legelső mesterséges színezőanyag, amelyet az egyiptomiak találtak fel az Óbirodalom idején, és tőlük több nép is átvette. Az ókori rómaiak körében, így Pompejiben is, igen divatos volt ez a szín. Az újabb kori vegyészek a szín szépségét és hatását méltányolva, eredetét kikutatták és utánzatát divatba hozták.

Jelentése

A kék színből tisztaság, nyugalom és hűvösség árad. A szín úgy a ruhádon, úgy  kiegészítőként, mint az otthonodban a harmónia, a biztonság, a nyugalom, a feloldódás érzését keltheti. Betegség vagy kifáradás esetén megnő rá az igény, hogy ezzel a színnel vedd körül magad. Ez a szín tökéletesen alkalmas arra, hogy lenyugtasson egy hosszú, stresszes nap után.

Otthonunkban

A kék szín nyugtató hatással bír az ember lelkére és elméjére. A friss levegőt, illetve a tiszta tengert idézi fel bennünk a lakásban. Világos, napfényes szobákban a fehér után a kék szín a legtökéletesebb választás, úgy a fal színének, mint egyéb más kiegészítőnek a szobában. Kis otthonokban is tökéletes lehet, hiszen remekül tágítja a teret.

Ha nincs elég pénzed drága lakberendezőre ne csüggedj, válassz néhány élénk színt a lakásodba és bátran kombináld őket a kék több árnyalatával. Meglátod, hogy egy kék-fehér, vagy pink-kék kombináció mennyire feldobja majd az otthonod és a hangulatod. Nem mellesleg, kimutatott tény, hogy a kék csökkenti az ember étvágyát, így fogyókúrának sem rossz ötlet. Nem mellesleg programnak sem utolsó egy szoba kifestése.

Térhódítása

A kék a biztonság és megbízhatóság színe, sőt viselőjének határozott fellépést és felelősségteljességet sugall. Részben emiatt gyakran alkalmazzák az üzleti és közéletben. Nem véletlen hát, hogy a rend éber őreinek egyenruhája is kék, ill. a gazdasági élet egyik alapszíne a kék. Egy kék céges logó, vagy honlap biztos választás, ha a vállalatodhoz hűséges vevőkört szeretnél kiépíteni.

Neked mi jut eszedbe a kék színről? A végtelen tenger és az ég kékje mellett nekem az örökké divatos farmer, és a napjainkban reneszánszát élő, népművészeti elemeket bemutató kékfestő műhelyekben előállított kék textilruhák. A tinta kékje, az írás, egy gombóc finom fagyi és Bridget Jones kék levese.

Inspiráció, smink, divat

Öltözködés terén nem kell kékvérűnek legyél ahhoz, hogy Neked is jól álljon ez a szín, ugyanis a kék darabok általában mindenkinek jó állnak. Kicsit más a helyzet, ha a sminkelésre terelődik a téma. A kék szemfesték sajnos, vagy nem sajnos nem mindenkinek áll jól, persze ez nem aranyszabály, hiszen ha olyan a karaktered, a személyiséged, akkor rajtad tutira jól mutat a neon kék szemhéjpúder is.

A sminkmesterek már jól tudják, hogy a kék egy hideg, de szép szín, ezért gyakran alkalmazzák munkáik során. Mi nők is szeretünk kísérletezni és ha nem vagyunk biztosak benne mi áll igazán jól a személyiségünkhöz, hajszínünkhöz, illetve arcformánkhoz, előszeretettel kenünk magunkra olyan színeket is ami nem épp a mi árnyalatunk. A túl élénk rúzs és a rosszul megválasztott kék szemfestékkel az ember lánya hamar a ’80-as évekbe csöppenhet vissza, amikor a vörös rúzs és a brutális kék szemfestékek hódítottak.

Tudnod kell, hogy a kéknek rengeteg árnyalata létezik, amik közül mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illőt, figyelembe véve hajunk és szemünk színét. Mindig tégy különbséget nappali és esti smink között. Tudnod kell, hogy míg a világos színnel mindig kiemelsz, optikailag megnöveled a szemed, addig a sötét színekkel elfedsz és kicsinyítesz. Ha a kék smink mellett teszed le a voksod, ajánlatos figyelembe venned a ruhád színét is. Ehhez a sminkhez csodásan illik a kék, a fehér, a pink, vagy a rózsaszín valamelyik árnyalata. Kombináld bátran magadon ezeket a színeket, mert idén nyáron biztos nem lősz félre velük.

Szépülj!

Minden smink alapja a tisztítás, tonizálás. Az apróbb hibákra, mitesszerekre, enyhén karikás szemekre használj bőrödnek megfelelő korrektort. Ugye tudod, hogy a korrektor mindig egy árnyalattal világosabb kell legyen bőröd színénél? Az sem jó ha túl sötét, az sem jó ha túl világos. Ha bizonytalan vagy nyugodtan kérj segítséget kozmetikusodtól. A következő lépés az alapozó, melyet enyhén vizes fejű ecsettel vigyél fel, a maszkos hatás elkerülése érdekében. Ebben az esetben a kevesebb több, ne ess hát túlzásba az alapozó használatakor, főleg ezekben a nagy melegekben.

Jöhet a szemfesték. Én a por állagú festékeket szeretem, de ez ízlés dolga. Kezd a sminkelést egy világos kék színnel, melyet vigyél fel a belső szemzugodig. Az erőteljesebb, drámaibb hatás kedvéért egy sötétebb kék színt tegyél fel a szemhéjad külső felére, amit a fültisztító fejével satírozz el.

A fekete és barna szemceruza helyett most a sötétkék szemceruzádat kotord elő neszesszeredből. Ezzel húzd ki a szemed alól és felül egyaránt. Végül fekete vagy sötétkék spirállal fejezd be a művedet. Most ne használj erős pirosítót, a legjobb ha ebben az esetben el is felejted azt. A szájadra pedig halvány színű rúzst, vagy áttetsző szájfényt használj, kerüld a vérvörös ajkakat.

Voila! Jó sminkelést mindenkinek!  

VM

Forrás: 

http://hu.wikipedia.org

http://desktoppub.about.com

http://weheartit.com/

 

 

 

.

Kategória: Szépségsarok | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.