Az Oscar legjobbjai 2012.

Harc a vörös szőnyegen

Idén sem maradhatott el a világ legnevesebb filmes díjkiosztója, az Oscar-gála, melyen A némafilmes (The Artist) és A leleményes Hugo című filmek kapták a legtöbb arany szobrocskát. A 84. Oscar-díjátadón a filmes kategóriák mellett továbbra is a legfontosabb beszédtéma a ruha. Lássuk , hogy 2012-ben miben pompáztak a sztárok!

Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjjel adták át 84. alkalommal az Oscar-díjakat A filmipar legrangosabb eseményét a Los Angelesben lévő Kodak Színházban tartották. Az est fénypontját az arany szobrocskák mellett a színésznők estélyi ruhái adták, melyek közt volt igazán lélegzetelállító és kevésbé tetszetős darab is.

A díjátadó ünnepséget rendszerint hatalmas felhajtás övezi. A Kodak Theater előtt mint mindig, most is egymást érték a limuzinok, tömegével érkeztek a sztárok és a paparazzók egymással harcoltak egy jobb kép elkészítéséért. Az idei díjkiosztó házigazdája Billy Crystal volt, aki már öreg rókának számít, hiszen idén már kilencedszer vezeti ő az Oscart.

Billy Crystal

Az Oscar díj története

Az Oscar-díj az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ad ki több kategóriában. A díjat még 1929-ben alapították, melyet azóta is, mindig látványos gála keretében adnak át, minden év februárjában, általában a hónap utolsó vasárnapján. Az Akadémia állítja fel a jelöltek listáját, az eredményeket, pedig rendkívüli titoktartás mellett összesítik és őrzik a díjátadás pillanatáig.

Az eseményt mindig több száz televíziós csatorna sugározza az egész világon. Az első díjkiosztón még senki sem tudta a szobor nevét. Oscar végső elfogadott alakját George Stanley öntötte formába. Oscar neve 1931-ben született meg. Egy amerikai legenda szerint Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia könyvtárosa legelső munkanapján körbejárta a házat, és volt szerencséje közelről is megvizsgálnia a szobrocskát. Ahogy nézegette, rájött, hogy a szobor nagyon hasonlít kedvenc nagybátyjára, a texasi származású Oscar Pierce-re.

2012. Oscar-gála legszebb ruhái

Mint mindig, mi most is igyekeztünk egy csokorba szedni a vörös szőnyegen felvonuló híres hölgyek ruhakölteményeit, színek, formák, fazonok szerint, így most sem lesz ez másképp. A legnagyobb sztárok életében több olyan esemény is adódik, amikor megmutathatják magukat és legújabb ruhakölteményüket a nagyvilágnak.

Rooney Mara: A tetovált lány, Viola Davis: The Help, Michelle Williams: Egy hét Marylinnel, Glenn Close: Albert Nobbs, Meryl Streep: A Vaslady

Az Oscar-gála nem csupán a filmes kategóriák versenyéről szól, hanem a legkáprázatosabb ruhák harcáról is, mely bár nem élet-halál küzdelem, de a jó kritika itt is legalább annyira fontos, mint egy jó rendezésnél.

Hófehérkék

A hölgyek nagy kedvence a fekete mellett továbbra is a klasszikus fehér szín, mely igazán kiemelkedett a tűzvörös szőnyegen. Milla-Jovovich Elie Saab kreációban hódított, Gwyneth Paltrow Tom Ford palástos ruhája szerintünk nem volt a legjobb választás, Shailene Woodley (Utódok) egy Valentino ruhában jelent meg, Cameron Diaz Gucci ruhája káprázatos volt, a színésznő egy fehér hattyúra hasonlított benne, Rooney Mara (A tetovált lány) Givenchy Couture darabban pózolt a fotósoknak.

Milla-Jovovich, Octavia Spencer, Gwyneth Paltrow, Shailene Woodley, Rooney Mara

Fekete hattyúk

Sandra Bullock lenyűgöző Marchesa kreációban állta a vakuk kereszttüzét, Rose Byrne Vivienne Westwood féloldalas megoldású, csupa flitter estélyiben érkezett, Angelina Jolie szexi, magasan sliccelt Atelier Versace ruhában villantotta meg lábait , Tina Fey Carolina Herrera rétegelt darabját választotta, Jessica Chastain (The Help) a fekete, arany McQueen ruhában csak úgy ragyogott a díjazottak között .

Sandra Bullock, Rose Byrne, Angelina Jolie, Tina Fey, Jessica Chastain

Oscar-hoz öltözve

Az Academy Award-on az arany szobrocskák mellett, már csak a sztárok csillognak jobban, köztük is azok, akik az Oscar-hoz hasonlóan aranyba öltöznek. Ellie Kemper egy 2010-es Armani Privé csillogó,  bronz kreációjában pózolt a szőnyegen, Stacy Keibler talpig arany Marchesa darabban mosolyogta végig az éjszakát George Clooney oldalán, Meryl Streep mély dekoltázsú, arany Lanvin ruhát viselt, Shaun Robinson aranyló Romona Keveza darabját választotta.

Ellie Kemper, Stacy Keibler, Meryl Streep,  Shaun Robinson

Vibráló lányok, élénk színekben

Michelle Williams (My Week With Marilyn) egy álomszép Louis Vuitton ruhát kapott magára, amin egy alig-alig látható, de annál helyesebb kis égköves masni csillogott. Emma-Stone (The Help) Giambattista Valli vörös különlegességében érkezett a gálára. Natalie-Portman egy vintage Christian Dior haute couture ruhában pompázott, mely az ’50-es évek divatját idézte meg. A fekete retikül tökéletes kiegészítője volt a ruhának, de a gyémánt fülbevaló és nyakék már kevésbé illett a szettjéhez. Viola Davis (The Help) egy élénkzöld, uszályos Vera Wang mellett tette le voksát. Penelope Cruz Giorgio Armani organza ruhában vonult végig a vörös szőnyegen és természetesen a gyémánt kiegészítő nála sem hiányozhatott.

Michelle Williams, Emma-Stone,  Natalie-Portman, Viola Davis, Penelope Cruz

A 84. Oscar győztesei:

A legjobb film: A némafilmes (The Artist)
A legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin – A némafilmes (The Artist)

Jean Dujardin

A legjobb női főszereplő: Meryl Streep – A Vaslady (The Iron Lady)
A legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer – Kezdők (Beginners)
A legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer – A segítség (The Help)
A legjobb rendező: Michel Hazanavicius – A némafilmes (The Artist)
A legjobb animációs film: Rango (Rango)
A legjobb látvány: A leleményes Hugo (Hugo), Rob Legato, Joss Williams, Ben Grossman, Alex Henning

Hugo (Asa Butterfield)

A legjobb rövidfilm: The Shore (Terry George, Oorlagh George)
Legjobb animációs rövidfilm: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore (William Joyce, Brandon Oldenburg)
A legjobb kosztüm, jelmeztervezés: A némafilmes (The Artist), Mark Bridges
A legjobb smink, maszk: A Vaslady Mark Coulier, J. Roy Helland (The Iron Lady)

A legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face (Daniel Junge, Sharmeen Obaid-Chinoy)
A legjobb dokumentumfilm: Undefeated (TJ Martin, Dan Lindsay, Richard Middlemas)
A legjobb művészeti rendezés, látványtervezés, díszlet: A leleményes Hugo (Hugo)
A legjobb zene, filmzene: A némafilmes (The Artist), Ludovic Bource (The Artist)
A legjobb hang, hangkeverés: A leleményes Hugo (Hugo) Tom Fleischman, John Midgley (Hugo)
A legjobb betétdal: Muppets, Bret McKenzie: “Man or Muppet” (The Muppets)
A legjobb hangvágás, hang: A leleményes Hugo (Hugo) Philip Stockton, Eugene Gearty (Hugo)
A legjobb külföldi film: Nader és Simin – Egy elválás története – Irán
A legjobb vágás: A tetovált lány

A legjobb fényképezés, operatőr: A leleményes Hugo (Hugo) Robert Richardson (Hugo)
A legjobb forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban, Woody Allen (Midnight in Paris)
A legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok – Alexander Payne, Nat Faxon, Jim Rash (The Descendants).

Végül lássunk néhány igazán trendi, de annál régebbi sztárfotót az Oscar-gálákról:

Audrey Hepburn 1954.

Joanne Woodward, férjével Paul Newmannal, 1958.

Elizabeth Taylor 1961.

Meryl Streep és Christopher Walken 1979.

Goldie Hawn és Liza Minnelli 1980.

Drew Barrymore 8 évesen, 1983.

James Haven, Jon Voight és a 11 éves Angelina Jolie 1986.

Jennifer Grey és Patrick Swayze 1987.

VM

Forrás: http://www.fabsugar.com/, http://oscar.go.com/

Kategória: Divatesemények | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.