Glamour Women of the Year – Díjkiosztó Gála

Egy este, mely kizárólag a Nőkről szólt

Elérkezett végre a nap, amit már annyira vártunk, mi meghívottak és természetesen a díjazottak. 2011. március 17-én harmadik alkalommal rendezték meg a New York-ban és az Egyesült Királyságban már évek óta sikeres GLAMOUR Women of the Year eseményt, melyen a hazai sztárvilág szinte összes tagja jelen volt. Íme a beszámolónk a csütörtök esti GLAMOUR-gáláról.

A meghívott vendégek este nyolc órától gyülekeztek az UP the Clubban, ahol már a fotósok várták a hírességeket. Mindenkit egy dolog vonzott ide, hogy megtudjuk, kik lettek 2011-ben a Glamour magazin olvasóinak legnagyobb kedvencei. Közel 23.000 olvasó szavazott a legjobb divattervező, az év műsorvezetője, az év énekesnője, a legjobb modell, a legsármosabb férfi, a legjobb színésznő, a legszebb haj és az év hőse kategóriában, utóbbi a Glamour társadalmi díja, melyet idén először osztott ki a magazin. Az est házigazdája, ahogy az előző években, ezúttal is a rádiós műsorvezető, Rákóczi Feri volt, aki fél tíz körül nyitotta meg a GLAMOUR Women of the Year gálát.

Az első díjat Az év hőseinek járó elismerését a magazin főszerkesztője, Maróy Krisztina adta át a Multikultúra Egyesület képviselőjének, Salama Katalinnak.

A Multikultúra Egyesület

Az egyesület magyar fiataloknak biztosít lehetőséget, hogy külföldi önkéntes programokban vehessenek részt. Ezzel segítik, hogy a fiatalok nyelveket tanuljanak, és emellett megismerkedjenek más kulturális közegekkel is. A Multikultúra Egyesület nemcsak a magyar fiataloknak segít, de a hazánkba érkező külföldieket is segít abban, hogy könnyebben integrálódjanak, s megismerjék hazánk nyelvét, kultúráját.

…………………………………………………………………..

A második kategóriában került kiosztásra az év legjobb divattervezőjének járó díj, aminek a jelöltjei Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Szegedi Kata, Tóth Bori és Vágó Réka. Közülük a díjat Mojzes Dóra kapta, melyet Csörgő Zsuzsától, a Dreft márka képviselőjétől vehette át. Dóri az estén saját tervezésű ruhájában jelent meg.

GLAMOUR – Women of The Year 2011 – Divattervezők

http://www.youtube.com/watch?v=BeMZMFntvVc

Mojzes Dóra

Dóri 2008-ban diplomáztam a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textil szakán, mint ruhatervező. Számára a nőiesség hangsúlyozása a legfontosabb, mert a tervezés kiindulópontja mindig maga a női test és a női forma. Ez munkája alapja is, amit mindig kiemel a kreációiban. Ruháira inkább a sötétebb színek jellemzőek, a szürke és ennek árnyalatai a fekete, vagy pedig ennek ellentéte a hófehér. Egy ruhán belül általában jellemző az egy szín vagy maximum annak árnyalatainak a használata. A ruhákon kívül, szívesen tervez kiegészítőket is. Saját üzlete a Showroom R9, melyet tervező barátnőjével, Abodi Dórával nyitott, a Ráday utca 9-ben.

…………………………………………………………………………….

A harmadik kategória az év műsorvezetője volt, aminek a jelöltjei: Lilu, Ördög Nóra, Peller Mariann, Barabás Éva és Vágó Piros. A díjat idén a magyar stylist, és show-rendező, Lakatos Márk adta át, Lilunak.

Lilu

A jogi egyetem alatt a Z+, ma Viva műsorvezetője volt még 1999-ben, majd az RTL Klub Való Világ című műsorát vezethette 2003-ban, ezután több más adás műsorvezetőjeként láthattuk és látjuk mind a mai napig. Jelenleg ismét az RTL klub zászlaja alatt dolgozik, a Való Világ negyedik szériáját vezeti. Erejét és kitartását anyukájától örökölte, Bátori Krisztinától, aki megrögzött hegymászó és megjárta már a Déli-sarkot is.

……………………………………………………………………………….

A negyedik díjat az év énekesnője kategóriában adták oda, jelöltjei Harcsa Veronika, Kozma Orsi, Németh Juci, Rúzsa Magdi és Tóth Gabi. A díjat a műsorvezető, Gönczi Gábor adhatta át, aki annyiban kapcsolódott a díjhoz, hogy neki is van egy saját együttese, a Smile Showtime Band. Az év legjobb énekesnője Tóth Gabi lett. Gabi elmondta, hogy hisz a pozitív gondolkodás erejében, ugyanis a gála előtti estén úgy feküdt le, hogy erősen koncentrált a díjra, és meg is nyerte.  Az énekesnő extravagáns megjelenését Forgó Diána Napsugár tervezte.

GLAMOUR – Women of The Year 2011 – Énekesnők

http://www.youtube.com/watch?v=Y_0zR__v8bA

Tóth Gabi

A tapolcai születésű fiatal lány a Megasztár 2-ben tűnt fel legelőször, 2004c őszén, és azóta is a rivaldafényben éli az életét. Néhány hónappal később már piacra is dobta saját szólólemezét, Feketevirág címmel, majd ezt követte a Vágyom rád. 2008-ban ő énekelhette a Valami Amerika 2 című film főcímdalát. 2010-ben jelent meg a nagysikerű lemeze, Elég volt! címmel. Gabi énekli a Való Világ 4. széria főcímdalát.

………………………………………………………………………………

Az ötödik kategóriában a legjobb modellnek járó díjat osztották ki, melyet Zsidró Tamás adhatott oda. A jelöltek Axente Vanessa, Fórizs Adina, Mihalik Enikő, Srej Zsófi és Palvin Barbara. A nyertes végül a szemtelenül fiatal, a 17 éves Palvin Barbara lett.

GLAMOUR – Women of The Year 2011 – modellek

http://www.youtube.com/watch?v=B0TqtA07HhU

Palvin Barbara

Barbi még csak 13 éves volt, amikor belekóstolhatott a modellek különleges világába. Ekkor szúrta ki magának először az Icon Model Management ügynöke az utcán. Az első tesztfotózás után azonnal munkát kapott, először Ázsiában, majd Európa legnagyobb divatvárosaiban is. Karrierje 2009-ben indult el igazán, amikor már hivatalosan is felvették az IMG modellügynökséghez. Szerepelhetett külföldi magazinok címlapján, ill. a milánói és párizsi divatheteken ahol a Prada azonnal exkluzív szerződést ajánlott neki. Párizsban már kapkodtak érte a tervezők, Louis Vuitton, Nina Ricci, Miu Miu. 2011-ben Stella McCartney for C&A kampány arca.

………………………………………………………………………

A hatodik, díjat az év legsmármosabb férfija kapta. A jelöltek Takács Nikolas, Fehér Balázs, Kállay-Saunders András, Király Viktor és Kolovratnik Krisztián. A nyertes Takács Nikolas lett, akinek a Barátok Közt sorozatból már jól ismert Kiss Ramóna adta át az elismerést. Erre az estére Erdei Ildikó Virág tervezte a védjegyévé vált kalapot.

GLAMOUR – Women of The Year 2011 – Legsármosabb férfiak

http://www.youtube.com/watch?v=MVM3JCOCiVc

Takács Nikolas

A szlovák származású srác 2005-ben érkezett Magyarországra, akinek egész eddigi élete a zene körül forgott. Az X-faktor tehetségkutató showban tűnt fel legelőször, ahol a bejutásért a Hallelujah című dalt énekelte el Leonard Cohen-től. A versenyben Keresztes Ildikó vette a szárnyi alá, és Nikolas eddigi sikereit látva nem is hiába.

……………………………………………………………………………..

A hetedik kategóriában a legjobb színésznő kapott elismerő Glamour-díjat.  A jelöltek Gryllus Dorka, Gallusz Niki, Schell Judit, Szinetár Dóra és Tompos Kátya. A legjobb színésznő végül Gryllus Dorka lett, akinek a neves divattervező, Náray Tamás adta át a díjat. Dorka ruháját Németh Anikónak köszönhette.

GLAMOUR – Women of The Year 2011 – Színésznők

http://www.youtube.com/watch?v=qDJ8LtWVjK8

Gryllus Dorka

Dorka az egyik legismertebb magyar színésznő, aki igazi kétlaki életet él. Lassan már nyolc éve ingázik két otthona, Budapest és Berlin között.  Játszik több magyar és német színházban, ill magyar, német, angol nyelvű filmekben. Énekel a berlini RotFront zenekarban, amellyel már a Szigeten is fellépett. Különlegessége, hogy jóval egzotikusabb, mint a többi színésznő.

………………………………………………………………………………

A nyolcadik besorolásban idén a legszebb hajú sztárok kerültek, úgy mint Sztrányai Gigi, Janicsák Veca, Erdőhegyi Brigitta, Bódi Sylvi, Horgas Eszter. A díjat Jakó Erika, a Revalid termékmenedzsere adta át, a legszebb hajú lánynak, Janicsák Vecának.

GLAMOUR – Women of The Year 2011 – A legszebb haj kategória

http://www.youtube.com/watch?v=BwtuTWdOAZM

Janicsák Veca

Amit tudni lehet róla, hogy édesapja nem más, mint Janicsák István, a Zizi Labor együttes énekese. Több tehetségkutatón is részt vett mire eljutott a média világába. A nagyközönség a 2007-es Csillag Születik műsorban ismerhette meg először. Az akkor 17 éves énekesnő a középdöntők során azonban kiesett, de nem adta fel azt az álmát, hogy énekesnő lesz. 2010-ben ismét a televíziók képernyőén láthatjuk, hiszen elindult az X-faktor című produkcióban, ahol a negyedik helyig jutott.

……………………………………………………………………………..

A gálán különdíjasok is helyet kaptak. A Triumph nevében Galamb Eszter marketingvezető adta át az év legnőiesebb sztárjának díját, amit Szinetár Dóra színész-musical énekesnő kapott. Dóra nagyon meglepődött a díj átvételekor, talán mert nem egészen erre a díjra számított.

A második különdíjat Varga Noémi, a Tchibo termékmanagere adta, aki a legkülönlegesebb énekesnőt jutalmazta, idén Harcsa Veronikát.

A díjkiosztó végén a Triumph jóvoltából egy igen látványos divatbemutatót nézhettünk végig, aminek talán főleg a férfi vendégek örültek a legjobban. A divatbemutatón a Triumph Shape Sensation érzéki alakformáló kollekcióját mutatták a vékony modell lányokon, akik közül kitűnt egy különleges lány, a nemzetközi hírű plus-size modell, Demmer Erika. Erika nőisen telt idomaival mindenkit elvarázsolt, aki az est egyik sztárvendége is volt egyben, ugyanis csak erre az eseményre jött haza.

Végül a videós összefoglaló a Gáláról: GLAMOUR – Women of The Year 2011:

http://www.youtube.com/watch?v=lCXgmZTq5GU

Izgalmas éjszaka volt, miután mindenki megkapta a saját Glamour-díját, kezdetét vette az őrületes buli, ahol ismerősök és ismeretlenek szórakoztak a sztárokkal együtt, egész éjjel.

Forrás:

http://www.glamouronline.hu/

http://www.youtube.com/

Kategória: Divatesemények | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>